• Vektor Munkavédelmi Kft.

Az automatizálásé a jövő – látványos fejlesztés a Vektor üzemében

Az automatizálásé a jövő – látványos fejlesztés a Vektor üzemében

Júniusban új géppel gazdagodott a Vektor üzeme, a fejlesztés pedig a cég működésében is nagy előnyökkel jár majd. Az új szabászati rendszerről a varroda vezetőjét, Antal Andreát kérdeztük.

Óriási technológiai változás történt nemrég a Vektor szegedi varrodájában. Bemutatnád néhány szóban a legújabb beruházásotokat?

A fejlesztéseket már korábban elkezdtük: néhány éve lecseréltük az általános varrógépeket. Ehhez kapcsolódva a gyártáselőkészítési rendszert is fejlesztenünk kellett, hiszen ez támogatja a szabászati rendszert. Ezen kívül új szabászati rendszert használunk. Lépcsőzetesen fejlesztjük az egészet üzemet, ezt az alapoknál kellett elkezdeni, és most jutottunk el a látványos fejlesztésekig.

20210628 124908

Milyen szempontok alapján választottátok ezt a modellt?

Olyan mennyiségű munkánk van, hogy ezt nem bírta a korábbi szabászati rendszerünk. A mostani fejlesztésünk lényege, hogy automatizáltunk. Szakmai tanácsok alapján másfél éve mentünk ki Olaszországba, ahol megnéztük a kiválasztott modellt működés közben. Szenzációsnak találtuk, ahogyan felgyorsítja a folyamatot. Láttunk használat közben egy 20 évvel ezelőtt üzembe állított gépet is, ami komoly bizalmat ébresztett, hiszen egyértelmű volt, hogy még most is tökéletesen működik, az alkatrészutánpótlás is megfelelő.

Érdemes tudni, hogy ezek nem kész, hanem egyénre szabott gépek, ezt is a mi részletes igényeink alapján alakították ki számunkra. Sajnos a Covid hónapokkal lelassította a beszerzést, hiszen Olaszországot nagyon súlyosan érintette a járvány, de a tavalyi év végén véglegesíthettük a megállapodást. Megnéztünk egy másik gépet is az összehasonlítás kedvéért, de végül a teljesítménye alapján ezt választottuk. Azt gondolom, hogy ma Magyarországon ez a legprofesszionálisabb ilyen gép. Nemcsak megkönnyíti az emberi munkát, hanem ki is váltja azt. A nagymértékű beruházás a Vektor varroda tekintetében jelentős fejlesztésnek minősül.

Itthon egyébként mennyire versenyképes ez az iparág, milyen most a varrodák helyzete?

A rendszerváltás után összeomlott a könnyűipar, ami a szakmai képzéseken is nyomot hagyott. Kevés a képzés és nem vonzó ez a terület a fiatalok számára. A varrodák szinte mind szakemberhiánnyal küzdenek, ezért nehezen élnek meg, a Covid miatt pedig sok kis varroda be is zárt. Ez egy sokszínű terület, amelynek az ágait nehéz összehasonlítani egymással, de a Vektor szegedi üzeme ma a három-öt legnagyobb varroda egyike Magyarországon. Mivel a termékeink 80%-a védőruházat, szerencsésebb helyzetben voltunk a járvány alatt, hiszen olyan iparágakat szolgálunk ki, amelyek folyamatosan működtek és szükségük volt a ruháinkra, így összességében pozitívan jöttünk ki ebből az időszakból.

Hogyan zajlott a beüzemelés, milyen tanulságokat szereztetek ezen időszak alatt?

Egy hét alatt szerelték össze a hatalmas gépet, majd kezdődött a tesztelés, betanítás. Ezalatt a műszerészünknek volt a legtöbb munkája, hiszen neki a kötelező karbantartási feladatokat is meg kellett tanulnia. Mivel most ez az egy gépünk lesz, kiemelten fontos, hogy ne történjen semmilyen fennakadás és folyamatosan használhassuk.

Melyek a legfőbb előnyök a korábbi gyártósorral / folyamatokkal szemben?

Óriási a különbség, mintha egy átlagos autóból átültünk volna egy luxus kategóriásba. Eddig volt két terítőgépünk, egy félautomata és egy automata, egy dolgozó pedig 12-13 terítékrajzot tudott 8 óra alatt megcsinálni. Ezzel a géppel a terítés és szabás lényegesen gyorsabban kész. Korábban kézi segítség is kellett, most a gép automatán végzi a terítést, van egy automata továbbítórendszere is, ennek a végén történik a szabás. Eddig a szabász az asztalon tolta a kardkéses szabászgépet, utána egy másik dolgozó a szalagkéses szabászgéppel végezte a pontos szabást. Ezután pedig szúró jelöléseket kellett végeznie egy harmadik embernek. Mindez most egyetlen fázisban, automatán történik, nulla hibahatárral. A régi folyamatok során előfordult, hogy még a varrodában is ki kellett igazítani a munkadarabokat, ha nem sikerültek teljesen szimmetrikusra.

Tehát most felszabadult néhány kolléga kapacitása?

Igen, ezért átszerveztük a szalag melletti munkát. Például aki korábban számozásokat végzett az alkatrészek társítását segítve, az átkerült a szabászatra, hiszen ez most automatikusan történik. Az első izgalom után mindenki megtalálta a helyét.

Mit vártok az új gépsortól?

Amit már most, a betanulási időszakban is biztosan látunk, hogy 10%-ot meghaladóan csökkent egy-egy termék elkészítési ideje. Amikor a munkatársak is gyakorlottabbak lesznek és kiesnek például a felesleges mozdulatok, akkor ez nagyságrendekkel gyorsabb lesz, erre néhány hónapon belül számítunk. Várhatóan plusz bérmunkát is tudunk majd vállalni a felszabaduló kapacitásunknak köszönhetően. Ez egy komoly fejlesztés, amitől komoly fejlődést várunk.

Mik a jövőbeli tervek: terveztek-e további bővítést, további technológiai változásokat?

Szeretnénk folytatni az automatizálást, ami azzal járhat, hogy kevesebb szakemberre lesz szükségünk, betanított munkások is tudják majd kezelni a gépeket. Muszáj ebbe az irányba elindulnunk, hiszen mint említettem, szakemberhiánnyal küzd az ágazat. Ezen túl néhány éven belül zöldmezős beruházás keretében szeretnénk nagyobb üzembe költözni, mert ezt már kinőttük. Egy kétszer-háromszor ekkora helyen sokkal több munkát tudnánk elvégezni. Ebben az új üzemben az automatizálás tökéletesítésén túl oktatási tevékenységet is szeretnénk végezni, az utánpótlást így biztosítani.

Hagyjon megjegyzést

Győződjön meg róla, hogy minden csillaggal (*) jelölt mezőt kitöltött. HTML kód nem engedélyezett.

A Vektor Munkavédelmi Kft. -ről

A Vektor Munkavédelmi Műszaki Fejlesztő és Gyártó Kft. 1987-ben alakult. Az alapítása óta eltelt több mint negyed évszázadban sok minden átalakult, de cégünk filozófiája változatlan maradt: teljes körű védelem és az emberi egészség megőrzése a legkülönbözőbb munkakörülmények között.

 

Kapcsolat

1222 Budapest,
Nagytétényi út 112.

+36 1-281-1945

kereskedelem@vektorkft.hu

 

Nyitvatartás

Shop nyitvatartása: H-P.: 7:30 – 15:00

Raktár nyitvatartása: H-P.: 7:30 – 15:00

Iroda nyitvatartása: H-P.: 9:00 – 15:00

© 2017. VEKTOR Munkavédelmi Kft. - Minden jog fenntartva.