A céltudatos munkavégzést az emberi faj egyik legfontosabb megkülönböztető tulajdonságának tartják, ahol pedig munka zajlik, ott előfordulhatnak munkabalesetek is. Cikksorozatunk első részében a munkavédelem kezdeteit és nemzetközi sarokpontjait tekintjük át.
Az őskor emberét minden ismeretlen veszély babonás félelemmel töltötte el. Az emberek örök törekvése volt, hogy legyőzzék ezeket a veszélyeket, ezért gondolniuk kellett a védekezésre: ösztönösen küzdöttek a sérülések, balesetek ellen. A társadalmak kialakulásával aztán a munkavédelmet nem a humanitás, hanem a gazdasági érdek motiválta. Bármilyen olcsó is volt az emberanyag, a pótlással kiesett idő és a betanítás időszükséglete termelési visszaesést, anyagi kárt okozott.
A babiloni, egyiptomi, zsidó és görög kultúrák már érintették a foglalkozási ártalmakat, Hammurabi törvénykönyve pedig már az i.e. 18. században orvosi-higiénés előírásokat tartalmazott. A babilóniai uralkodó híres törvényoszlopán az építési tevékenységgel is foglalkoznak, találunk munkavédelmi vonatkozású szabályozást is – tehát a legveszélyesebbnek tartott ágazat már ekkoriban is az építőipar volt. A szemet szemért-elv alapján például, ha a felépített ház összeomlott és a tulajdonos meghalt, az építőmestert is kivégezték, ha pedig csak anyagi kár keletkezett, azt is az építőmesternek kellett megtérítenie. Ezzel szemben Mózes V. könyvében az szerepel, hogy „ha új házat építesz, házfedeledre korlátot csinálj, hogy vérrel ne szennyezd a Te házadat, ha valaki leesik onnan!"
A középkorban Paracelsus svájci és Ramasini olasz tudósok lerakták a munkaegészségügy alapjait azzal, hogy leírták az egyes foglalkozásokkal kapcsolatos betegségeket. Többek közt a higany- és ólommérgezést, a bányászok tüdőkárosodását vizsgálták.
Az iparosodás korában a munkavédelem kérdése hirtelen rázuhant a társadalomra. A gőzgép megjelenésével és a textilipar fejlődésével néhány év alatt megjelentek a gyárak, a gépek, berendezések, megsokszorozódtak a balesetek. A munkavédelem és az eszközvédelem kapcsolata is ekkor domborodott ki. Egy bányaomlás vagy egy vegyi üzemben bekövetkező robbanás esetén a személyi sérülések mellett a termelőberendezésekben is kár keletkezik, ráadásul termeléskiesést is okoz. Ezért a munkaeszközök védelmére tett intézkedések egyben munkavédelmi intézkedéseknek is tekinthetők.
Angliában 1802-ben adták ki az első gyári törvényt, amelynek munkavédelmi része a gyermek- és nőmunkával foglalkozott. Hasonló eredménnyel születtek meg a szabályozások Svájcban, Poroszországban, Írországban. Ugyanakkor például Ausztriában, Svédországban, Norvégiában csak a századfordulón adtak ki a balesetbiztosításra, munkakörülményekre és a munkanap hosszára vonatkozó törvényeket.
Az Amerikai Egyesült Államokban 1907-ben a biztonsági berendezések kiállítását Roosevelt elnök nyitotta meg. „Mi itt Amerikában a béke áldásait élvezzük, és nem gondolunk arra, hogy a békés ipari munkában kétszer annyi munkást veszítünk el évenként, mint ahány ember elesett a francia és angol seregből a krími háború 3 éve alatt. A tárgyak, amelyeket az ember előállít, arra valók, hogy az életet szolgálják, életet áldozni a tárgyakért a dolgok természetes rendjének megfordítottja volna."
Valóban: az 1911-es hírhedt Triangle Shirtwaist cég New York-i üzletében kitört tűzvészben 146 ember halt meg – ebben az évben megszületett New Yorkban és New Jerseyben a Kártérítési Törvény. Egy New Yorkban és Youngstownban végzett 1914-es tanulmány az ottani gyárak embertelen és egészségtelen munkakörülményeiről ír, valamint a tuberkulózis munkások közti terjedését elemzi. Ennek hatására elkezdték bezárni, megszüntetni ezeket az ún. „munkásnyúzó” (sweat shop) vállalatokat. 1914-ben megalakult a Nemzetközi Női Ruhaipari Dolgozók Egészségügyi Központja, ami a későbbiek során az egyik legnagyobb szakszervezetté nőtte ki magát és meghatározó szerepet játszott a munkavédelem történetében. 1916-1930 között 47 állam léptette életbe a munkásokat érintő Kompenzációs Törvényt.
Ugyanakkor ne úgy képzeljük el, hogy ezek a törekvések a mai munkavédelmi irányelveket teremtették meg. Rengeteg hajmeresztő fénykép kering a felhőkarcolók építéséről, közülük a leghíresebb a Rockefeller Center építésén készült 1932-ben, amikor a munkások egy acélgerendán ülve ebédelnek 300 méteres magasságban, különösebb biztonsági felszerelés nélkül. Ekkoriban a munkások sokkal inkább magukra voltak hagyva az egészségüket érintő kérdésekben – a változásra egészen 1970-ig kellett várni az Egyesült Államokban. Az új munkavédelmi törvény biztonságosabb munkakörülményeket biztosított minden iparágban, kitért az egészségügyi és biztonsági kockázatokra, mint például a hideg és meleg okozta kihívásokra és a mérgező anyagokra. Így születhettek meg azok a szabályozások, amelyek ma is a munkavédelem zálogai.